Sajnálom, hogy megszegem a nem-írást, eddig szerintem egészen jól ment, nem? Előre bocsátom, ez semmiképpen sem egy “állásfoglalás” vagy egyéb ilyesmi, egyszerűen csak leírom, amiket gondolok és érzek. Így olvasd lécci. Nem-írási szempontból elég rosszkor jött ez a tegnapi összejövetel, legalábbis számomra, mivel 97%-ban lehetett rá számítani, hogy ott leszel és ettől meg voltam ijedve. Más kérdés, hogy valóban nem vagyok a topon mostanság, akár tényleg lehettem volna szarul is. Előre bocsánat, ha csapongok, túl sok a gondolat a fejemben és attól tartok, hogy mire leírnám, elfelejtek egy csomót. Teljesen azért nem volt hazugság, fele fele arányban voltam (vagyok) szarul és próbáltam kerülni a találkozást, de ez nem ellened szól. Nyilván, ha nem számítana, vidám arccal vennék részt bármiben. Nagyon örültem, amikor végül küldtél egy-egy rövid mondatot nekem, még ha költői túlzásokkal is, de értettem. Köszönöm. Úgy gondolom, az utolsó “beszélgetésünk” mindkettőnket megviselt, például engem nagyon. Már nem haragszom, miért is tenném, én is mondtam tücsköt-bogarat neked, max, ha megengeded, én nem akartam neked tudatosan fájdalmat okozni, jómagam viszont így élt meg néhány mondatodat...simán lehet, hogy túl érzékeny vagyok, amiért senkit sem hibáztatok, téged meg aztán főleg nem! És ismétlem, tisztában vagyok azzal, hogy neked legalább ennyire rossz volt, az is amit kaptál és az is amit adtál. Itt most nincs elég hely és idő arra, hogy minden akkori szúrásodra (már megértettem az okaidat és semmi rosszat nem érzek emiatt, megkockáztatom, még rám is fért) mindkettőnk számára érthetően és kimerítően válaszoljak, úgyhogy maradjunk abban, tudnék. Nem tudok mit kezdeni a hiányoddal. Igyekszem felnőtt, 51 éves emberként viselkedni, nagyobbrészt sikerül, ettől persze abban az értelemben lesz csak jobb, hogy ha ügyesen koncentrálok a munkákra, addig is elterelem a figyelmemet rólad, vagyis a hiányodról. Simán lehet, hogy ez is az óvodás szinten megragadt személyiségem okán van így és mások ezt jobban képesek kezelni, de én ez vagyok sajnos....nem tudom ennél jobban erőltetni, de szeretnék beilleszkedni ebbe a társadalomba, úgyhogy megteszek mindent, tényleg.
Nagyon hiányzol nekem, tegnap egyszerűen bealéltam attól, hogy láthattalak pillanatokra, próbáltam nem bámulni, félrenézni, főleg, hogy annyi ember volt ott rajtunk kívül...ezért is jöttem be a kert felől és engedtem be Feketét előbb, reméltem, hogy leköti a figyelmeket, elterelődik rólam...reflektálva arra, amit írtál, nem azért volt, hogy én kerüljek a figyelem középpontjába...SOHA NEM AKAROK a figyelem középpontjába kerülni. Sajnos csak nagyon keveset láttam belőled, nem mertem odanézni, arra gondoltam, hogy lehet, te is utálod, meg a többiek is észreveszik, hogy (ahogy) nézlek. Így aztán egy lenyomat maradt bennem rólad, de ez is nagyon fontos! Köszönöm. Hétközben szokás szerint írogattunk Mokánnyal, lágyan próbáltam irányítani a beszélgetést, hogy információmorzsákhoz juthassak rólad, utólag is elnézést kérek emiatt. Tudom, hogy nem szabadna ezt elmondjam, de tudod, még nem volt karácsonyi időszak a kettőnk “egymásra figyelésében”, most lesz az első...sajnos meghallottam, hogy (ami egyébként teljesen természetes, te jó ég!) kettesben el fogtok utazni mindegy hová...meg amúgy is, minden amit ketten csináltok. Naná hogy tudom, ez aztán végképp nem az én dolgom. Ettől még szar. Tisztellek és felnézek rád, tudom, már mondtam ezt, de azt gondolom, ezt nem lehet elégszer elmondani. Szeretném, ha ezt tudatosítanád magadban! A zsidó sütit nagyon köszönöm...már első rápillantásra felfogtam, hogy igen, tényleg ez az. És te csináltad, úgy, hogy egész nap ledarálnak az ofiszban és a kevés szabad idődből áldoztál erre...nagyon köszönöm, sokkal finomabb, mint bármelyik zsidó süti, az eddigiek közül. “Sajnos” mindenkinek bejön, már csak néhány szelet van...majd éjjel kilopózom, hátha lesz még.
Szerettem volna érezni az illatodat...álmodtam róla, hogy megmutatom neked a toronyszobát odafent, még nem voltál ott talán...és akkor megcsókollak (álmomban) és hozzám simulsz és érzem, hogy velem akarsz lenni és őszintén, mindentől mentesen az enyém vagy abban a néhány, végtelen másodpercben, életben. Biztos vagyok benne, hogy egy csomó mindent elfelejtettem leírni, ráadásul folyamatosan keletkeznek a gondolatok a fejemben veled kapcsolatban, ez egy végtelen harc, Gondolatok vs Idő. Köszönöm, hogy elolvastad. Ilyenkor úgy érzem, hogy addig is veled lehettem. Szép estét.
