Amikor először megláttam a tengert*, jajbazmekk, azt megint monteveresztnek köszönhetem. Önkéntes apafigura, apahelyettesítő, léccikeh ezt nehogy félreértsd. Inkább gondolkodtál már azon, hogy mérkell mindent mekköszönni? Let’s leszarom. Ez van. Ha mekkell, mekkell. Na, de. Nálunk nem volt divat külföldre menni, mongyuk nálunk nem volt divat sehová se menni, drága puncimókus. Mint Móraferi a malomházban. És akkor, ez itt most, újra felveti a kérdést. Kellette volna külföldre menni? A kis Mferinek akkor lettvolnae szüggsége, hogy ilyen erőltetettül jópofán rosszulragozott mondatokban szerepeljen? Dehogy, azaz: lófaszt.
Montevereszt kurvapacek ezerévesen is tökrefitt (most akkor minden ilyen egybeírós álokosság, naná) T-shirtjében (kapsz egy kibaszott lelohasztó szóviccet: Volkswagen T-shirt Gen1, érted, jajjj, hát Polo) történt meg. Egy random tétényi-fennsíki, illatosan nyári koraeste négyen beszálltak a kicsisége ellenére 4 csillogó szemű huszonévest barátságosan befogadó autóba, nemi arány pontjó! Sátorok/polifoamok/hálózsákok a lábak alatt, kilencvenvalahányat írtunk. (Ez az “írtunk” most nagyon megy, hm.)
Szóval kilencvenvalahányban, montevereszt megengedte, képzeld bazz, BAZZ! én vezettem végig, a Tétényi-fennsíktől egészen Piranig. Csajok szívet melengetően beszundipók, montevereszt jobb egyen láncmultifilter. Valahol az akkor már éppen létező Szlovéniában, előttünk valaki elütött egy (szegény, az erdőből kiszaladó) brachioszauruszt, ilyen 15-35 kilogrammos tiszta, tömbnyershúsok bukkantak fel az éjszakai aszfalton, emlékszem a barnásrózsaszínűkre. Másfél palesztin falut fel lehetett volna táplálni belőle a soron következő helybesült rakétarobbanásig, mi viszont megúsztuk. (Egyértelműen nekem köszönhető.) (Kit érdekel, ugye.) (Palesztin-zsidó sorrendet vegyed észre, akkor még nem tudtam…)
Nem ragozom, megérkeztünk.
Kora reggel hevertünk a tenger mellett, aszfaltsávokat elválasztó fűcsíkon. Én szokásom szerint azon gondolkodtam, hol lehet itt kakilni, a többi látszólag egészséges huszonéves félálomban. Később montevereszt elvitt minket a Kabócásba. Évekig jártunk vissza.
Folytatom majd, írásfixált is vagyok, mint az köztudott. A napokban új gyógyszert veszek fel, szóval bármi lehet. Készítek jegyzeteket, FG reméli, hogy lesznek kapcsolódási pontok.
Köszönöm az idődet, Bébi. Még mindig nagyon Szép vagy.
* már nem voltam gyerek, kábé 22-23 lehettem, ebből majd kibontok egy újabb siránkozós, önsajnálós (sajnálatos) mesét. Most olvass tovább.
