Martens Bébi.
Tudom, hogy a bármilyen (az milyen?? van olyan?) szekszualitású Nők és az egyebek először a vonzó, szaporodásra felgerjesztő görbületeket látják meg, de néddmá a séróját Tesókám! Egy martenszes embernek legyen szép (és nem kicsi, a kisfejűeket vigyétek el messzire FG közeléből) feje, nem? (De.) Ne vakíts, simogatnád ott.
A tüsijét ott hátul. A nemkicsi fején.
Martens Bébi pont eléggé van rendben. Megvan mindene, büszkén viseli, de nem önző. Szeret engem, magamért. Imádom őt, mert pont olyan, amilyen. Amilyen nekem kell. Benne van az az esszenciális nőiesség amikor az ánuszodba rúgja fel a Martensét, ha úgy alakul a szitu. Onnan tele szájjal röhögve bóklászunk haza a tetőterünkbe. Gecire melegünk van, levetkőzünk. Lenyűgöz a "szagával", sajnálom, ez van, még ebben is összetartozunk. Jön és izzadtan fon körbe engem a ruganyos testével, csak a Martense marad rajta. Amik aztán a füleim mellett kötnek ki.
Imádom őt.
Délelőtt kelünk fel, az egyik pólómban kerül elő. Látom a combjait és a leszállópályáját, így ül le velem szemben. Direkt csinálja ezt, tudja, hogy megőrülök érte, közben beharapott alsó ajakkal mosolyog. Számító Dög, akaratos kis koraharmincas, még szűk Punci! Viszont nem is csodálkozik, amikor megbüntetem mindezért.
