Nem fogom felfedni, melyik érettségitétel nagyíróktól lestem el.
Ahogy én is, ők is rájöttek, hogy oké: mint hétköznapi ember, megy az írás. De. Ezek a huncut srácok is észrevették, hogy elalvás előtt, után, félálomban? faszomtudja. De olyan vastag és karakteres gondolatok böffennek elő, hogy beszarsz. Vagyis beszar nak/tak.
Sajnos ez a, hmm… ki tudja pontosan? Post REM, pre szundi állapot, jellegéből fakadóan, egy egészséges (hehehe) embernél másodpercekig tart. Művészként az az első gondolatod, miként is lehetne kitolni, de na. Nem gecizek tovább.
Képzeld el: ezek a híres bácsik előre megfontolt szándékkal ültek be egy kényelmes fotelbe, mintha, szunyóka céljából, DE! Megmarkoltak egy kulcscsomót, pontosan a fotel mellé, a padlóra tett tányér fölé. Innentől még te is kitalálod, mikor belecsúszva a bealudásba, csökött izmaik ippeg elernyedének, kulcscsomó le a tányérra, csörgés, visszaébredés, nagy gondolások.
Most asszed, viccelek. Egy faszt, ez komoly. MŰKÖDIK. Működik, azistenbasszameg eztis.
