Jó reggelt Szép.
Már megint annyi minden kavarog a fejemben. Elkezdjem? Jó. Kezdjem szükségtelen magyarázkodással? Több rétegű lesz. Az alap fizikai réteg: nekem is lehet a szokásosnál is sokabb dolgom, itt a “karácsony” és nem csak a saját ilyen irányú ügyeimet kell intéznem, hanem. Pluszként végre - másfél hónap ‘türelmes” várakozás után, thx to ritkaföldfém hiány, especially lithium - pénteken megérkezett az új telóm, mondjuk úgy, hogy az átállás nem volt zökkenőmentes. Ott már nem, de itt meg még nem. Érted. Persze, mondhatod (én is mondanám), hogy akkor is, de füstjelekkel, postagalambbal, ha szeretnél. És még csak nem is mondom, hogy nincs igazad.
Folyt. köv.
Amúgy, bár persze szerinted ez is mellékvágány, bennem valahogy az volt, hogy csak kedden (holnap) jösztök haza. Mindegy. Próbáltam kérdezni az uradat, hogy akkor mikor, meddig, de nagyon nem lehettem explicit ugye, szóval egyáltalán nem vagyok képben. Mittomén, lehet, így van jól. Szerinted? Próbálok kapálózni, hogy legalább tudjam, mikor és meddig.
Folyt. köv.
Lassan ideje rátérnem a lényegre, nem? De. Hogy miért nem vagyok nemzetközileg bejegyzett karácsony rajongó, talán már kiderült. Ettől függetlenül - és remélem ez is kiderült - mióta van saját családom, önkéntelenül változott meg a hozzáállásom. Vicces-cinikusan mondhatnám, hogy beadtam a derekamat és még jól is esik. Egyszerűen csak szeretném, hogy mindenki örüljön, hogy akkor és ott, éppen jó helyen van. Tudom, emléxem - és ezzel talán nem vagyok egyedül - voltak olyan helyzetek, akár karácsonykor is, amikor inkább szerettem volna valahol - mindegy hol - nagyon máshol lenni. Neked volt ilyen?
Folyt. köv.
Köszönöm, hogy még mindig olvasol, figyelsz rám. Úgy érzem - engedd meg, hogy a saját, egyszemélyű érzéseimet tolmácsoljam, igen, tudom, neked is vannak - hogy - amennyiben lehetséges - az elmúlt hetekben, tök érdekes, de - legalábbis részemről mindenképpen - még tovább fokozta a hozzád való kötődésemet. Ez, egyébként szerintem jó dolog, nem? Viszont mint mindennek, ennek is két oldala van, de ezt te sokkal jobban tudod nálam. Vagy, fene tudja, eddig jobban tudtad nálam. Ez pedig az, hogy éppen mi történik a másikkal. Hol, kivel, meddig. Mit, mikor. Miért. És ugye, hogy mennyi faszság volt már az elmúlt 10 hónapban velünk? Volt gazdagon. Még azt is megkockáztatom, hogy oké, egyrészt kezeltük, másrészt még be is nedvesedtem tőlük.
Folyt. köv.
NEM gondoltam volna soha korábban, hogy ennyi eltelt idő után, mikor is sorozatosan megcsaltuk a házastársainkat, majd pont most fog végletesen beakadni az, hogy mindketten házasságban élünk. Nem gondoltam volna, hogy annyi megtörtént, szerelmesekre jellemző “cívódás”, esetleg “játszmázás”, mindet elfogadom, mert a végén mindig ott voltál, ott vagy Te, majd pont ez és pont ekkor fogja leoldani a biztosítékot a fejemben. Sajnálom. De tudod te is nagyon jól, hogy ezek csak úgy “jönnek”, józan ésszel senki sem akarja, hogy előjöjjenek. Eddig tudsz követni? Utolsó rész következik, köszönöm a türelmedet! Köszönöm, hogy még mindig velem tartasz. Nagyon szeretném, ha ezeket mind nem vennéd támadásnak. Ezek közül egyik sem szól ellened, értsd ezt meg. Az alap állapot, amit utálsz, de így van: húsz (21) évvel vagyok öregebb nálad. Te most vagy az életed csúcsán, mindenféle szempontból, azon szempontokból, amelyek érdekes és fontosak. NE mondd most azt, hogy de nem. Dehogynem. De jó, fogjuk rá, hogy ez nem fontos. És igen. Mindketten, így én is, tudtuk, hogy nem vagyunk függetlenek. De én a továbbiakban nem tudom tolerálni, hogy párhuzamos életet élünk. Lehet, hogy ez a karácsony, akárhogy is próbálom bagatellizálni, kiemeli, felerősíti az érzelmeinket. A kettőnk közötti őrjítő vonzalmat és a családjaink iránt érzett szeretetet és felelősséget egyaránt. És most az őszinte behányás részemről:
Az igazi utolsó rész következik?
Tudom, hogy eddig is így volt. Nem tudom, biztosan ekkora gyökér tufa lennék? Hány éve is asszisztálok a kettőtök kirándulásaihoz? Sok. Elég. Viszont most utolért a csalószeretők átka... rájöttem, hogy ez nekem nagyon rossz. Simán csak fáj. Természetesen elfogadom, hogy én vagyok ilyen élhetetlen fasz, túlkompenzáló szerencsétlen. Ettől függetlenül én ebbe belehaltam. Igen, eddig még nem, vagy nem így. De most igen. Most történhetett valami, ami miatt ez így megváltozott bennem. Hangsúlyozom - és nagyon kérlek, vedd ezt komolyan - nem te vagy a hibás. Ezek az én érzéseim, te nem tartozol semmilyen felelősséggel. Talán lejött már velem kapcsolatban, hogy mennyire élénk a fantáziám.... ezt pszichiátriai esetként úgy írják le, hogy “kényszergondolatok”, leszarom. Élénk a fantáziám. Veled kapcsolatban pedig egészen elképesztő intenzitással, ezért külön bocsánatot kérek, hogy belekevertelek ebbe. HIÁNYZOL Bébi. De ezek csak szavak. Nem tudnak semmit.
Utolsó után kettővel rész következik.
Itt, most még kiszállhatsz. Nem kell tovább olvasd. Tényleg. Eddig máshogyan volt. Nem volt könnyű, de megint tanultam valamit. Elfogadtam, eddig nem így volt és könnyen elsiklottam felette. Most már nem megy. Ezt persze értékelhetjük pozitívumként is a kapcsolatunk szempontjából, miszerint akkor már az eddigieknél is sokkal többet jelentesz számomra... döntsd el ezt te. Úgy tűnik, hogy mostantól egyáltalán nem tudom tolerálni, hogy kettesben vagytok. Persze, röhejes ez, hát egész héten, minden nap reggeltől estig, estétől reggelig együtt vagytok, annak minden történésevel egyetemben. Adtál kisebb infókat, ezeket most nem citálom, nincs itt helye, bár a fejemben vannak, azért is osztottad meg velem. Onnantól, hogy elindultatok... azt írtad nekem többször, hogy “szétszakad a szívem”, tudod mit? Kurvára elhiszem. Játsszuk azt, hogy veszed azt az érzést, ami ezt íratta veled...és vedd komolyan, hogy nekem is ezt jelentette. ÉS MOST KIFEJTEM. NEM LESZ JÓ.
Mindazt, ami itt most el fog hangzani, csakis az én személyes indíttatásomból került leiratra, cselekvőképességem birtokában, józan ítélőképességem szerint történik.
Amikor elmész az uraddal bárhová, csak arra tudok gondolni, ahogy beléd élvez. Alul. Felül. És te, mivel nem vagy fából (imádom, hogy nem) reagálsz rá. ÉS EZ ÍGY VAN JÓL, basszus, hát a te választottad. Ilyenkor, önkínzásilag meg szoktam nézni az esküvős videót, amibe külön, mindentől függetlenül vagyok szerelmes Bébi. Ott, abban, akár mennyire is igyekszel, hogy lényegtelen, nem az. Ott, őszinte dolgok hangzanak el. Különleges, tiszteletre méltó a meggyőződés, ami kicseng a szavakból. Azt most tényleg hagyjuk, hogy kivételezett alkalmakkor azt puncit nyalhatom, amibe ő beleélvez... érted. Ezt még elviselem. Szeretlek, benne van. Engedelmeddel - és most gondolj arra, hogy velem kapcsolatban ugyan ez lenne a kihívás - az most nem számít, amit séróból visszadobnál, miszerint, hogy én is ugyanígy. Tudod, hogy nem. És jöttél azzal, hogy lenn délen...meg hogy “kettecskén”, ami nettó bántás akart csak lenni... jó, rendben, megértem. DE hányszor is mondtam már el? Egyetlen apró különbség van Bébi. Én nem szekszelek már vagy másfél éve, itthon. Persze máshol sem... Nem tudok másra gondolni... basszus, pedig próbáltam... mennyire utálom magamat, hogy nem tudok elvonatkoztatni... Benned van. És te kiadod a hangokat. Nedves vagy. Különböző pózokban. Szád, kezed. És az már csak a tejszínhab a szartorta tetején... nem tudlak megdugni. Na, tudsz mindent. Sok, sok mindent most nem írtam le. Az egész abból indult, hogy az elmúlt másfél napot meg tudjam magyarázni. Nekem ez nem megy. Nem tudom elviselni, hogy más is hozzád érjen. És, ahogy neked sem, nekem sem vigasztalás, hogy most azt mondod, hogy nem, mert nincs így. Dehogynem :) ha akarod, ha nem, sajnos, JELENLEG ez a dolgok rendje.
