JB végül már csak a vizet bámulta. Pedig szerette a kocsija műszerfalát, ugyan ez a francia kocsi nem volt a csúcsok csúcsa, volt már minőségileg jobb autója. Ami különben érdekes, mert mindegyiket a MI6 biztosította számára, de ennek itt meg tudta bocsájtani a kisebb furcsaságokat, francia, gondolta, ezt mondta G is, hogy csak a három f-et ne: ne használj Fiatot, Fordot és franciát...volt Fordja és Fiatja is mielőtt ez a valóság elkezdődött, nem volt annyira szar egyik sem..na jó a Fiat, az, hát, na. Sok minden más mellett nagyon fontos volt a benzinszag, ezért tulajdonképpen mindent elnéztem annak a Tiponak, benne volt az olaszos....izgalom és lazaság, olyan volt mint a Millenium Falcon, szeretetreméltó tákolmány.
JB az óceán vizét nézte, csak akkor fordult vissza, ha muszáj volt odafigyelnie az autópálya forgalmára. Gyerekkora óta szerette a vizet figyelni, sokáig, de itt és most lassan feltűntek az első magas épületek. Miért tetszik ez a látkép a világ szerencsétlenebb felén élő népeknek, gondolta, amikor csak egészségtelen dolgok történnek itt nap mint nap, el van baszva az emberiség...megcsinálja a szart, aztán meg vidám arccal megeszi. És kér még, vágyik rá. Végtelen az utánpótlás.
Mindjárt elhagyom a Szigetet, be kéne jelentkeznem, innen még 12 perc és nyitniuk kell az Ajtót. Ennyire még sohasem voltam szkeptikus ezzel az egésszel kapcsolatban, mondta ki JB a formálódó, ijesztően lényegretörő gondolatait. Oké, bemegyek és az öt nappal ezelőtti indulásomkor 857 bejegyzést soroló listán ki fogunk pipálni kettőt. Kettőt biztosan, esetleg még egyet, de az kérdéses. Marad még...még 855, esetleg 854, mindegy, kurva sok, reménytelen. Parkoló jobbról, ez az a kivénhedt DC-3-as, amiből éttermet csináltak, éttermet, szart, ez is csak egy újabb példa, hogy az emberiség a saját ürülékébe fullad, az egykor büszke gép csak egy halott váz, amiben, ha van pénzed, teleböfögheted marhahússzaggal a levegőt...
Nyolc negyvenegy, oké, akkor nézzük azt, ami jó, ugyan csak négy henger, de kompresszoros, 265 lóerő, jó tudni, ha rálépek a pedálra, csoda lesz, lenne...nem lépek rá, de a tudat, az jó. Kell, birtokolhatom a lehetőséget és ez általában elég, eddig az volt. Most aztán minimum két nap semmi, ugyan ez itt nem London, meglátjuk mi lesz, mi lehet. Jelzek, nyíljon az Ajtó.
Mégsem jeleztem, gondolta JB három perccel később egy sokadik óceánparti parkolóban a korlátnak dőlve. Szeretem a vizet nézni és így döntöttem, leszarom, úgysem tudják, hogy most jövök. Miért kell mindig valami zavaró izé, pici kakidarab, kistányéron, egy csodásan megterített asztalon...ez egy belső, kódolt riasztás, eszmélt föl James, el kell küldenem a pozíciómat. De akkor indulnom is kell, mert ez egy általános behívó jelsor, de baszdmeg, ez nem is az én országom, nem is az én ügynökségem.
Imádom nézni a vizet, mondta újra a hang belül a fejében, bassza meg az FBI és az MI6 is kapja be, az emberiség nélkülem is képes megmenteni magát gondolta Bond és őszinte érdeklődéssel figyelte, ahogy egy bazi nagy utasszállító becsapódik a Világkereskedelmi Központ északi tornyába.
