Jól látod, a méltatlanul háttérbe szorult művész megint kitalált valamit, amit a bátor olvasó, nem kizárt, újfent nem ért!
Azon helyek számozásába kezdett önként (szándékosan nem a megtörténés időrendi sorrendjében) (és nem a közös vagy személyes kielégülési arányszám szerint), ahol, idézem: "Bébimmel kettesbe" *.
A művész, bár exponenciálisan (nehiggy neki, nézz utánna, ez mit jelent) kopik emlékezete, komolyan igyexik. Meglesz. Minden meglesz. Bocs az ikszekért. Nem szándékos. (de) Mindegy.
És a nyomorult, alultáplált (de) lebeg itten a semmibe'.
Szegény (de) mamája, hányszor elmondta: "Nem viszed semmire, te lány." (dramaturgiai milestone, mert meg vagy lepődve! A (de) lány!!)
Vágod? Mindenki lány, bazz!!! Aki nem férfi!!
* ahol és amikor B kielégülve hozzámbújt, a mellizmomra tenyerelt szuszogva. Ilyenkor általában azt bírta mondani: "Szeretlek".
Hallgattuk egymás lassuló szívverését, mindig tökéletes volt.
Na. Újra nem értesz semmit. Őszintén, mi a pöcsöt vártál? Része lehetsz, ingyen öklendezhetel a művészen és grátisz addig is megúszod a saját fosodat.
Ébresztő lassan. Húzzál haza a családodhoz.
