Szavak, yeah. Ismersz, nekem megvan az összes és kurvára nem is félek használni... mennyire imponált ez neked Szép... Szeretlek Bébi. Nem lenne szabad ezt leírjam. Vagy akár csak gondoljam. Pláne, kimondjam. KIMONDJAM! Utálod ezt. Azt remélted, arra építettél, ez is olyan lesz. De mér? Évekig vágytál rám. Milyen végtelenül sok időt töltöttünk el egy légtérben Budapest rengeteg kerületében, ugye? Szavak, néha sok, azt hiszed mindet ismered, mégsem tudsz megfogalmazni egy szívbekarmolóan egyszerű mondatot. Akárhányszor is futok neki, nem kerekedik ki belőle az, amire vágyom.
Tényleg eltűnik ez? Aztán majd évek múlva, amikor már nincs a kellemetlenség, zavar, a nemhiszemel, és az ezmostkomoly? érzés. Mit mondjak? Hogy szerintem te nem ilyen vagy? Majd meglátjuk. Kellesz nekem. Persze ezt csak befelé motyogom magamnak.
