Mondjuk, legyen ez a helye annak az írásomnak, ami mindent összefoglal. Nem kell elolvasni, de ha mégis, nincs nyiffogás baszod. Ez most fájni fog, de felszabadít. Mondtam, nem muszáj.
Bébi, ha elfogadod, ha nem, természetesen szíved joga a bárminek az érzése, sajnos erre most nincs hatása. Például arra sem, hogy bennem nincsen semmiféle negatív érzés, miszerint, düh, sértettség, féltékenység, mondjuk hogy annyira remélem, benned sincsenek ilyenek, ez igazán fontos a további értékes, ahogy mondani szoktad (nagyon helyesen) "minőségi" beszélgetéshez.
Mivel minden kommunikációs lehetőséget napalmoztál a megúszás védőernyője alatt, annak reményében, hogy így nem kell szembesülnöd semmi olyannal, ami kicsit is kényelmetlen kérdéseket vethet fel, netán el kell gondolkodni rajta, marad ez a formátum. Elmondom, PONT EZÉRT igyekeztem erőltetni a beszélgetést veled, hogy egyikünk se süllyedjen el az egyszemélyes, visszajelzés nélküli, ezáltal a beképzelésekbe ragadt, adott pillanatban könnyűséggel kecsegtető, DE egy perccel később minden értelmes lény számára gecire értelmetlen, mérgező, dögszagú lelketlenség mocsarába.
Összegezve, ez mind csak támadás, egy olyan alaktól, aki évek óta antidepresszánst szed, tehát beteg, ezáltal minden hiteltelen amit ír vagy mond, et cetera. Csak rá kell nézni, vágod. Labilis. (és félig zsidó is, kell még bármit magyarázni?)
Viszont ő egy olyan arc aki nem reklámozza senkinek, ahogy az őszintén szerelmes (ez létező dolog?) KBébiséged (K=Kókusz) elmondása szerint az esküvőd utáni fáradt, körömcipőt kézbentartós és annyira CSODÁSAN ILLATOS hajnalon, amennyire csak egy nyári hajnal illatos tud lenni... ott a kanyarban... ott szerettél belé VÉGKÉPP. Ez szerintem egy elég erős dramaturgiai pont. Innen folytatjuk, oksa?
Ultimate poszt Part One - Ma ennyire futotta - Stay tuned.
