Nálunk sem volt ez soha divat, nincs olyan emlékem, amiben a “szeretlek” szó szerepelt volna. Lehet, hogy az egy olyan korszak volt, hogy ez tényleg nem volt része a közbeszédnek...? Bdsz tesóm szokta mondani az ilyenekre, hogy valszeg az akkori nemzedék, szüleink (főleg a fatterok) kaptak valami sugárzást....aztán ezért voltak apáink akkora gyökerek, amekkorák és Anyáink ezért voltak egész emlékezetünkben szótlanok...
Az én életemben ez a szó akkor éledt fel, amikor gyerekeim lettek, nekik számolatlanul mondtam, mondom most is amikor csak van rá alkalom és nem kopott el, érzem, hogy ez nekik is nagyon fontos... pl. abból, hogy ők is mondják sokszor nekünk, akár nekem is. És nem, NEM kopik el. Mint sok minden mást, ezt is kifejezetten tudatosan csináltam, csinálom, ahogy ezt már beszéltük, nekem jó sok negatív példához volt szerencsém 0-19 éves koromig, ahogy persze pont annyi sok pozitív is volt....és valahogy rám pont fordítva hatottak ezek, nem lettem (akkora) gyökér, mint a faterom, vagy legalábbis nem abban, nem úgy....már kicsi gyerekkoromtól a fiatal felnőttségemig kurvára határozottan TUDTAM, hogy mit NEM akarok úgy csinálni és ha nem úgy, akkor viszont kurvára HOGYAN. Sok dolog be is jött aztán az elmúlt harminc évben. Na de megint ömlengésem támadt... bocsánat.
Ha publikus, mesélj, hogy alakul (alakult) a vasárnapod?
Annyira vágyom rá, hogy táncolj nekem Szép... persze kizárólag, ha szeretnéd.. jó sokszor ígérted, tudom, ilyen az élet... Ahogy én is, hogy zenélek neked.
