Mint amikor a katonaságtól kiengedték a nyálas kis buzikat..később már hívhattuk magunkat cinikus genyónak. Mindent lopni kellett és aki ezt nem tudta megtanulni, az megbaszta a saját lelkét. Aberrált túlélők egymás között. Esetleg a szerencsésebb kreténekhez helybe jöttek a nedves puncik...én részben a szerencsésebbek közé tartoztam. Bár persze - milyen jó is volt ebből a szempontból - folyamatosan álló fasszal nem sok valódi enyhülés volt, jött valami őszintén sajnálható szerencsétlen lelkibeteg fosfejű és beleszart a pillanatba.
Te, figyuzz? Ne akarj már az anyám lenni, baszdmeg! Olyanom már van. Ne papolj nekem itt modorosan, hogy szerinted az orvosom mit akar hallani tőled rólam, faszom!
Jó. Egyáltalán nincs miért ugatnom. Kösz mindent.
És akkor melyik év milyen napja is van ebben a valóságban. Talán jók az új gyógyszerek. Nagymamám orvosságnak hívta :o) nagyon szerettem. A nagymamámat. Az apámtól féltem. Sajnálom.
Jók az új szerek. Azt kurvára értem hogy szinte minden fejben dől el, tudatosan koncentrálok. Mindenki bassza meg!!!!!
Emlékszem, a nagypapám sokat viccelődött, ahogy a nagypapák szoktak...mondjuk egy ebédelés után, hogy kilenc féle gyógyszert (volt amelyik kereknek a felét) kellett szednie, úgy mondta, az utolsó fogás :o) szeretek gyógyszert szedni, sőt úgy általában bevenni bármit, az olyan menő dolog, szerencsére laza a gégém, szinte bármit le tudok nyelni.
Érdekes, hogy mindig fostam a szerektől, viszont a bogyók jöhetnek! Megmondta a kezelő, javulni fog, az elején néha előfordul intolerancia, de aztán beáll. Mire már nem beszélek róla, rendben is vagyok. Pont ez a lényeg: eltereli a figyelmet. Én hagyom. És ebben is szerencsés voltam, egyébként. Nem nagyon dobtam vissza semmit.
