Jones várt már egy ideje. Hason feküdt az előző napokban kiválasztott lapos tetőn egy új, sötét színű termotakarón. Kicsit több idő telt el annál, mint amire számított, így aztán a sofőrje jutott eszébe, amint az nemsokára ki fog szállni a kocsijából és a keresésére indul, hiába mondta neki, hogy ott várja meg, legyen távol bármeddig. Fejben már éppen elégszer próbálta el az egészet, eddig még az öltönyét is sikerült tisztán tartania - a sajtótájékoztató lesz az alibi - gondolta és figyelt tovább az optikán keresztül.
Lacy korábban kelt, mint szokott, pedig tegnap este megint fogadáson volt, este tíz körül adta fel azt az elhatározását, hogy csak alkoholmenteset fog inni ha protokoll-jópofáskodnia kell valamelyik vendéggel. Nem volt dühös, elfogadta, ez hozzátartozik a nagykövet-feleségek életéhez, aminek emellett azért rengeteg előnye is volt. Ezek közül talán a szabad időbeosztást tartotta legfontosabbnak, ez még azt is megérte, hogy időnként minden érzelem nélkül kellett részt vennie különböző kétszemélyes programokban. Cserébe szeretője volt már vagy egy éve, az sok mindent pótolt és elfedett, bár pár hónapja kissé ijedten vette tudomásul, hogy beleszeretett abba az emberbe, pedig csak heti egy-két alkalommal találkozhattak.
Jones letette a TAC-50-est, szabad szemmel is látta, hogy mi történik a két utcasarokkal lejjebb lévő szálloda ajtaja előtt. Szerencsére nem esett az eső és a portás feltekerte az előtető ponyváját, így már azelőtt felismerhetőek voltak a távozó vendégek, mielőtt kiléptek volna a forgóajtón. Nem volt könnyű megszervezni, hogy egyedül maradhassak, gondolta, a testőröket csak nagy nehezen volt képes otthagyni a délutáni sajtótájékoztató-helyszín átvizsgálásának feladatával, csak a sofőr maradt, tőle nem lehetett megszabadulni, az már tényleg feltűnő lett volna.
Lacy 26 éves kora ellenére nem először volt rondán másnapos, már volt egy bevált ellenszere, azt készítette elő most is, fél liter víz, fél liter hideg tej, két evőkanál cukor és érzésre hozzáadott porított jalapeno, amit a végén összeöntött két dupla kávéval. A végére a kezében volt vagy másfél liternyi enyhén barnás, zavaros lötty, ezt kellett - tapasztalatai szerint - a következő fél órában legyűrnie. Ha az ember tudatosan cselekszik, könnyebben megy még ez is, gondolta, és nekifogott.
Jones elbambult kicsit, az idő múlt, nem hogy nem esett, de még a Nap is egyre jobban melegítette sötét zakóját és öltönynadrágját, még átüt a verejték, gondolta, de aztán az estére fókuszált, hogy mi is vár rá majd akkor és tovább figyelte a szálló előtti útszakaszt. Közben azért megengedte magának, hogy a vörös hajú nőre gondoljon, arra hogy mennyire tetszett neki már elsőre is, pedig előtte mindig kerülte a vöröseket, talán mert rögtön az anyjára asszociált a szín miatt? Akaratlanul is továbbmozdultak a gondolatai, igen, amikor először derült ki, hogy valójában nem is vörös mindenütt...eredetileg szőke, azokat sem szerettem, jutott eszébe, egyszer próbálkoztam be egynél, de annak is csak egy orbitális pofáraesés lett a vége.
Lacy pont most nyelte le az utolsó kortyot, közben összeszedte a megbeszélt dolgokat, egy kisebb, de strapabíró, nem feltűnő színű kézitáskába pakolt össze mindent, különböző országok útleveit és személyi okmányait, egy univerzális kézi kulcsmásolót, mindenféle valutákat, még észak-koreai is volt köztük furcsa jelekkel, egyedül a számokat tudta elolvasni rajtuk, néhány kisebb fiola tablettát és egy kerámia Desert Eagle-t, egészen ellentmondásos érzés volt, amikor megfogta a hatalmas pisztolyt, aminek így alig volt súlya.
Jonesnak beugrott, amikor először fogta fel, hogy ez a nő nemcsak a színe és az illata miatt más, mint az eddigi félrelépései, rögtön utána meg az, amikor aztán megérezte a feneketlen mély spirális csavarást ott kissé hátul és belül, ahová gyerekkora óta a lelkét képzelte, mivel el kellett fogadnia, hogy a nő bizony megtesz dolgokat, néha muszájból, néha jól felfogott érdekből. Sokszor próbálta elképzelni, hogy vajon akkor is olyan-e, mint vele, úgy hajlik-e meg a teste, amikor végképp megadja magát és kijönnek-e azok az őrjítő hangok belőle, változik-e ugyanúgy a szeme színe és van-e olyan illatos a bőre, mint amikor vele van.
Lacy befejezte a pakolást, sőt még az öltözéssel is szokatlanul gyorsan végzett önmagához képest, talán a közös cél lebegett előtte, talán tényleg várta már, hogy véget érjen ez a lelkét megedző, de másra nem igazán jó időszak. Fogta a táskát, kifelé menet mindent lekapcsolt és beült a lapos kombiba. A kocsi órája szerint ugyan még várnia kellett kábé 15 percet, de már nem akart többet a lakásban lenni, kellett az indulást jelentő, megszokott autóillat. Várt.
Jones még akkor kirakott maga elé a párkány tövébe egy folyadékkristály-kijelzős órát, amikor megterített magának és a TAC-50-esnek a tető szélén, most nézett rá legalább harmincadszorra, szerencsére így a most már rendesen tűző ellenfényben is láthatóak voltak a számok. Most fog befutni, remélte gondolatban, ha még várnom kell, elzsibbadok és remegni fog a kezem, ráadásul túlmelegszik a speciális röntgenálló robbanóanyag a lőszerekben, valahol van hagyományos is nálam, törekedett fel egy gondolat valahonnan a kisagyból, de az túl nagyot szólna lövéskor. És éppen válaszolt volna magának, amikor a szállóhoz képest három jelzőlámpával feljebb előtűnt egy túl nagy és láthatóan igen nehéz, európai gyárból származó limuzin.
Lacy indítózott, a francia kocsi várakozásának megfelelően rögtön indult is kifelé a kapun és vette az irányt a megbeszélt találkozóhely felé. Az első öt perc után Lacy rájött, hogy mi okozza azt az egészen kicsi diszkomfort érzést és elhúzta a belső takarólemezt az üvegtető alól, egészen giccses - mondta volna ki hangosan, de aztán mégse tette - mint egy félresikerült amerikai roadmovie, de azért tetszik, fűzte hozzá gondolatban.
Jones intenzíven lélegezni kezdett, azt akarta hogy a vére megteljen oxigénnel, ki kell bírnia a célzás alatt egy levegővel, az idő kritikus, emlékeztette magát, nem ismételhetek, le kell érnem a tetőről, mielőtt a biztonságiak elindulnak felfelé.
A megbeszélt helyen egyelőre senki sem volt. Ennyire azért ne hasonlítsunk egy filmre, gondolta Lacy, ugyanakkor azt vette észre, hogy érdekes módon nem aggódik, jó nap ez a halálra, szokták ilyenkor öreg indiánok mondani, valamiért ez ugrott be neki.
A nagykövet autója megállt a szálloda előtt, ahol a szövetséges államok képviselői találkoztak a héten már harmadszor, egyelőre eredménytelen tárgyalásokat folytatva, mivel engedni egyikük sem akart a felvetett kérdésekben. A sofőr a kocsiban maradt, le kell vinnie azt a mélygarázsba, két testőr szállt ki, az egyik nő? fókuszált Jones a távcsövön keresztül, miközben azok ott lent kinyitották a kocsi hátsó ajtaját. Négy méternyi időm lesz, villant át az agyán, majd megjelent a már unásig ismert sziluett a járdán.
A portás minden bizonnyal régről ismerhette a nagykövetet, nemcsak a kocsi típusa és a testőrök által bemutatott ceremónia miatt lett ennyira alázatos. Jobban fizető munkája is lehetne, gondolta a politikus, de nem jutott a mondat végére, mert a portás arca hirtelen eltorzult, ő pedig nem értette, hogy miért robbant be a forgóajtó üvege és miért látja a szálloda homlokzatát ilyen szokatlan szögből.
Jones kifújta a tüdejében összegyűlt szén-dioxidot. A lövésnek - ami előtt egy végtelennek tűnő pillanat alatt el kellett döntenie, hogy szív vagy fej - nem volt hangja, köszönhetően a speciális lőszernek, a találatot jelezte, hogy a nagykövet eldőlt, mint egy nagykabát és a forgóajtó üvege szilánkokra esett, befelé a szálló előterébe. Ébresztő, szuggerálta magát, indulni kell lefelé, a sofőr is gyanút foghat, ő sincs beavatva. Jones mindent otthagyott a tetőn és vigyázva a ruhájára, rohant lefelé a lépcsőn.
A sajtótájékoztató helyszínén szokás szerint teltház fogadta az Egyesült Államok elnökét, mennyi ingyenélő, gondolta az elnök, a médiák és az egyéb talpnyalók, politikai haszonlesők vagy csak szimpla gazemberek mindenütt, konstatálta az emelvényen körbenézve. Sajnálattal közlöm Önökkel - kezdte a sablon szöveget - hogy ma délután, néhány perccel ezelőtt a szövetségi konferencia helyszínén eddig ismeretlen körülmények között meggyilkolták Németország nagykövetét. A nyomozás állásáról és az esemény következményeiről egyenlőre többet nem tudok nyilatkozni, közölte a hír abszurditásától megnémult hallgatóságával és mielőtt bárki felocsúdhatott volna, hogy kérdéseket tegyen fel, az elnök megfordult és elhagyta a pulpitust.
A találkozóhelyen Lacy megint megvárta a megbeszélt időpontot, kiszállt és a kézitáskával elindult a terminál bejárata felé. Egészen kicsit sajnálom itt hagyni a kocsit, gondolta, mintha az jelképezte volna azt a szakaszt az életében, amit egy jó órája végérvényesen lezárt, pont eddigre ért oda, ahol csinos repülőtéri hostessek el szokták indítani a túlságosan is hosszadalmas beszállási procedurát.
Jones az első adandó alkalommal ruhát váltott egy előre odakészített csomagból, mennyit vacakoltam a válogatásnál, mosolyodott el, öltözés közben arra gondolt, vajon hogyan kell öltözni egy ilyen jelentős nap estéjén történő utazáshoz, ráadásul ki tudja milyen idő lesz egy másik földrészen, de aztán rájött, hogy teljesen mindegy. Nem is emlékszem, mikor ültem utoljára taxiban, kezdett volna ráhangolódni a közelmúltra, de szerencsére a ruháscsomagból származó vadonatúj telefon zizegni kezdett, egy túlságosan is régóta várt üzenettel a kijelzőjén.
Lacy túljutott a szokásos átvizsgálásokon, a mozgójárda sokáig vitte a gépe felé, de végül sikerült beszállnia és az indulási idő előtt 35 perccel már bent ült az ülésében. A kézitáska ott volt vele, mekkora hülyeség, hogy itt nem lehet rágyújtani, gondolta és bár nem akarta, egyre türelmetlenebbül nézte a business- és a first class közötti folyosót.
Jonesnál semmi nem volt a telefonon kívül, a nadrág zsebében is pont csak annyi pénz volt, amivel ki tudta fizetni a taxist. Kávé, jutott eszébe automatikusan, repülőtéri váróban kávét kell inni, azért kávé csak lesz a La Paz-i hotelben is, remélte, majd a pulthoz ment és átadta a jegyét.
A stewardess elindult az első körre, begyűjteni az első osztályon utazók kívánságait, szokás szerint most is vegyes volt a felhozatal, európaiak, ázsiaiak és néhány arab. A bal oldalon, középen ülő vörös hajú nő mellé éppen most ért oda egy ránézésre negyvenes férfi, de még nem ül le hozzá, csak nézi a nőt, aki valamiért most nem fordul hátra és nem veszi észre, pedig az utolsó percekben egyre nyugtalanabbnak tűnt. Mit hozhatok Önöknek? robbantja fel a stewardess a pillanatot, két Metaxát, közölte vele Jones, miközben leült a vörös hajú, most már egészen világoskékes szemű nő mellé.
Két Metaxát, az ár nem számít, ismételte meg, végül is papíron még én vagyok az Egyesült Államok elnöke, de ezt már csak a vörös hajú nő hallotta.
