Tudod mit?
Nem árulok zsákbamacskát. Jobb, ha elhúzol a vérbe'. És istenbizony nem azért mondom eszt, hogy maradj. Húzz el, amíg megteheted, mert aztán a lelkiismereted megszopat!
Ami itt lesz, az nem tartozik Rád.
Mivel mostantól nem szégyellem a gondolataimat. Én már olyan geci öreg vagyok, hogy rájöttem: mindenkinek jobb, ha őszinte leszek. De leginkább magamnak. Te nem érdekelsz, mert ember vagy, tehát hazudsz magadnak és másoknak. Programozásod szerint irígy vagy. Néha suttyomban ellopsz dolgokat és biztos vagyok benne, hogy meg tudod magyarázni. Elmondom a frankót: kurvára nem hiányzol nekem. Oké, én meg sznob vagyok, elismerem. De Te! Nézz magadba ázzek! Jesszusom.
Akkor miért? Mert mostanra rájöttem, hogy nekem viszont végérvényesen teleszaladt a tököm azzal, hogy mindig alakoskodnom kell. Sőt! Űbersokkal durvább: elegem van, hogy hazudnom kell magamról és a gondolataimról, hogy egy általad és/vagy a mondvacsinált társadalmi konvenciók által elfogadott jógyereknek/TAJ és adószám és klubkártya birtokosnak/ kabbeafaszt: adóalanynak/ ésvégüligazánrohadjmeg: választópolgárnak kell legyek.
Mostantól eleget teszek a pszichiáterem javaslatának, miszerint:
MINDENT KI FOGOK MONDANI, AMI ÉN VAGYOK. ÉS MINDENT, értsd: MINDENT LESZAROK. De leginkább azt, hogy Te mit gondolsz, szóval csak akkor maradj, ha ezért nem nyiffogsz, baszdmeg.
Persze mondhatod, hogy kapjam be, mert ez:
1. Senkit sem érdekel.
2. Sablonos és elvárható.
3. Keressem fel háziorvosomat/gyógyszerészemet.
És tökre igazad van és eltaláltad.
Már felkerestem. Ezért IS vagyok itt.
Igazán érdekes ez a szitu. Én itten megmondom az őszintét. Neked nem kell, sőt! Magadból kikelve és tiszta szívvel fikázhacc!! Gyere! Lécci! Akarom.
Itt az első poszt vége. Feloldalak. Ne ércsed félre, ott még én sem tartok, hogy istennek/Istennek képzeljem magamat (vagy netán bármilyen köpenyű Földi Helytartójának). Azt teszel, amit akarsz.
