Nem tudom, mi az oka, hogy nem olvastad el a tegnap esti üzenetemet, talán csak az órán nézted meg. Ma nem mentem dolgozni, reggel elkezdtem írni, régen írtam utoljára, most úgy érzem hogy egy egész könyv lesz belőle. Nem másolom ide az egészet, sok lenne, bár nehéz kiválogatni.
Nem tudom megszámolni, hogy milyen sok mindent kaptam tőled, úgy érzem, ezek mind az élet csodálatos ajándékai, amikor az ember szerelmes. Olyan egyedi dolgokat tapasztaltam meg veled, értettem meg általad, ami mind beépült a személyiségembe, a világlátásomba és életem végéig az enyém marad. Ugyanakkor végtelenül szomorú arra gondolni, hogy viszont mennyi marad el. De nem akarok több dühöt kiváltani belőled, nem akarok több rossz percet szerezni neked, nem akarom elvonni a figyelmedet az életeddel kapcsolatos vágyaidról.
Azt kívánom, hogy minél több teljesüljön közülük és élj boldog életet. Annyira azért ismerlek, hogy tudjam, szerető és odaadó társ vagy, hogy csodaszép kismama és tökéletes anyuka leszel. Nagyon szerettem volna veled ma is találkozni, beszélni, őszintén nevetni vagy csak csendben üldögélni, bármit. Sokszor mondtad, ha igazán szeretlek, elengedlek, hogy teljes életet élhess. Elengedlek. Egyelőre nem tudom mi lesz velem nélküled, de az idő majd megoldja. Mire befejezem az írást, majd elmúlik (sajnos nem), ahogy írtad, kiheverem (dehogy). Rengeteg sok minden van még, amit szeretnék elmondani, de most befejezem. Egyetlen dolgot kérek és ha lehet ezt tartsd tiszteletben... mivel éjjel-nappal arra fogok várni, hogy mikor üzensz, csak akkor írj nekem, ha találkozni akarsz velem. Erre sem kell válaszolni, mert amúgy sincs mit. Remélem mindezeket nem vetted támadásnak és feleslegesen nyálasnak sem... ha mégis, sajnálom, ha ez a fajta jómagam nem jön be. Végtelenül sok mindent nem tudtam ide most leírni, amit szerettem volna.
Szeretlek Bébi. Farkas voltam.
