Egyszer volt, hol nem volt...az Óperenciás tengeren is túl, de legalábbis Hűvösvölgy felé, a Shop-stop parkolójában történt, mikor éppen lemezfelvételre tartottam egy nagyon szép, pezsgő színű kocsival, az egész teteje üvegből volt...170 lóerős motorral, ment mint az állat.
A feltörekvő zenekarok - bármiféle stúdióban - csak az éjszakai műszakot tudták, hát....részben megfizetni, másrészt egyáltalán meló mellett megjelenni...szóval! Mendegélek a Hidegkúti úton, midőn eszembe jut, hogy kéne valami kaját vigyek, a reggelig tartó fejhallgatóban, takkjelre aképpen zongorázáshoz, hogy közben vagy öten néznek árgus szemekkel, mikor baszod el...Na, tehát hirtelen felindulásból bekanyarodtam a Shop-stopba, viszont sajnos nem volt rendes parkolóhely, így aztán megálltam a lehajtón, ügyesen, hogy ne zavarjak senkit. Ballagok a közért felé, mikor is az őrangyalom jelzésére visszanézek a kocsimra...aki diszkréten gurul a főút felé, határozottan gyorsulva... mivel sem sebességbe nem tettem, sem a kéziféket nem húztam be (egyébként alapító tagja vagyok a “Kéziféket behúzni parkoláskor fasság” nemzetközi klubnak). Usain Bolt hozzám képest egy a szabadnapjáról berángatott teremőr a Nemzeti Múzeumban, gondolhattad volna, ha akkor éppen látsz, miképpen is sprintelek a főút felé az enyhén lejtős aszfalton és ahogy ezenközben a zsebemben turkálok a távirányító után, hogy még menet közben ki tudjam nyitni, majd terveim szerint az ajtót feltépve, a röptében-beugrással vegyes kézifék-behúzás összejöhessen. Mielőtt az egyébként vészesen közeli lámpás kereszteződésben megjelenünk kettesben: a sofőr nélküli kocsi és én.
Sikerült. Ezekben a hetekben született meg a sárga lemez, amit te is láttál.
