Elkezdem.
Meglátjuk mi lesz. Ha szar születik, úgysem tudod meg, mert nem jut el hozzád, kitörlődik a jelenből. Zenét fogok hallgatni, nem is stimulációként, csak támogatásképpen.Ha minden jól megy, akkor most elég támogatást kapok, hogy le tudjam írni amit fontosnak tartok. Eddig az elősemmi.
Azt írtam, hogy keménynek tartalak, ez nem igaz így szó szerint. Nem keménynek tartalak, inkább valakinek, aki bent van egy csigaházban és onnan nézeget kifelé (ez persze számomra száz százalékig elfogadható szitu) mert bevállalja és elvárja, hogy bármilyen helyzetben a döntés joga őt illesse.
És ezzel el is mondttam a lényeget, innentől maximum cifrázni tudom. Egyrészről azt érzem, hogy érdekellek téged, DE megtartod a távolságot, azt ami még esetleg vállalható sérüléseket okoz, vagyis nem okoz. Egyetértek. Azokon a réseken, amiket megengedsz magadnak-nekem a sérüléseidből épített - általam túlnyomórészt józan döntésnek értékelt - falain keresztül, tudatosan tudatos vagy és őszintén reagálsz Bármire. Ez dícséretes. Leszarom, hogy nem tetszik neked, attól még köszönöm. Tudnod kell, rég túl vagyok azon, hogy feleslegesen köszöngessek. Ha teszem, annak oka van.
Adagolsz. Én sem tenném máshogy. Amennyiben egyrészről nem akarnék kicsikarni semmit, ráadásul kissé betegesen félnék attól, hogy a másikból olyasmit váltsak ki, amire esetleg nem jön rá magától, mert szerintem arra magától kell rájönnie. Direkt ismétlek, nem kell figyelmeztess. Tisztellek, de nem kell. Tudod, hogy magamtól is rájöttem már régen.
Szavak nélkül kellene kommunikálnunk. Mondd el, hogyan.
Jelenleg viszont minden szavad lényeg. Mégis csak csöpögteted. Oké, nincs közös felület, csak ez a nem eléggé perverz kommunikáció, némileg beborítva egy álságos intellektuális szarmázzal, amitől aszisszük, hogy ez tökös és ha az, akkor mi is azok vagyunk.
Most azt gondolod, hogy te nem, csak én.
Aszontad, hogy kicsit megijeszt amiket mondok. Semmiképpen nem volt ilyen szándékom. Szerintem mi már az ötödik másodpercben túl voltunk ezen. Mindketten mondjuk, ami őszinte reakcióként a másikra feltör (legalábbis én így teszek) így aztán tőlem nem kell megijedni (simán lehet, hogy nem ezt a szót használtad).
Minek nevezzük a mi interakcióinkat? Szemérmes kóstolgatás? Egobarát szondázás? Sérülésmentes ragaszkodás.Te minek hívod? Szoktál másnak, bárkinek beszélni róla? Mindig csak annyit reagálsz, amennyit nagyon muszáj. Szavak, fél- szerencsés pillanatban, egész mondatok. Én is ilyen vagyok? Ez látszik innen?Részprobléma, hogy felteszek kérdéseket és nem válaszolsz rájuk, esetleg egyre,kettőre, vagy azokra sem, Oké, a modern kommunikáció ilyen szar, a köztes csatorna jellege miatt, értem én, ebből élek, de én ha kérdeznek, válaszolok. Vagy nem, de akkor annak oka van, nem akarok válaszolni. Terelek, vagy ha olyan az alany, akkor okosabb módon kezelem a helyzetet, visszakérdezek, hivatkozok, faszomtudja, de megoldom. Visszafelé is felismerem ezt.
Nem tartozol semmivel. Ez nem számonkérés. Miért is tennék ilyeneket? Viszont akkor mit akarsz mondani? Az a baj ezzel, amit mindketten tudunk, amit én nem akarok, azt másnak se teszem. Ami nekem nem jó az valszeg másnak se az. És NEHOGY úgy érezd, hogy én itt most kurvára az erkölcsi piedesztálról megmondom a tutit. Dehogy, tőled sem szeretném azt megkapni. Mindketten tudjuk, hogy mi a stájsz. Én csak a saját szemszögemből tudom értelmezni a helyzetet. Ezt vegyük figyelembe és bocsássunk meg.
Az én nézőpontomban egyedül vagyok, ez minden bizonnyal befolyásolja a véleményemet. Megengedem magamnak, hogy nem teljesen értem, hogy mi vezérel téged. Nincsen ítélkezési jogom és ha lenne sem élnék vele, mert nem hiszek benne, csak a pillanatnyi ismereteim alapján azt gondolom, hogy neked most (ahogy írtad is) egy velem csak részben kompatibilis értékrendszered aktuáils. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy hundred procent egyetértek. Kicsit vagyok feljebb, mint egy zavaró jel a spektrumban. Egy kis kaki a szépen megterített asztalon.
Szar ez így. Amikor egy helyen voltunk azonos időben, volt lehetőség azonnal reagálni. Most nincs. Mire a gondolat megszületik a fejemben és le is írom, részben már elavult. Erőt kell vagyek magunkon, hogy mégis rögzítsem, hogy a picsába lehet máshogyan közölni, ami eszembe jut. Ennyi szar cucc után is még mindig sokkal gyorsabban gondolok, mint írok, pedig gecire tudok gépelni már vagy harminc éve. A beszéd kicsit jobban menne. Ebből élek. Érdekel ez téged egyáltalán? Úgy is értékelhetem a szűkszavú reakcióidat, ahogy én is tettem ilyen helyzetekben. Nem tudtam kezelni a szitut és/vagy nem voltam elég tökös elhajtani a pácienst a vérbe. Ahogy emléxem, azokhoz a csajokhoz, akikhez minimális érdekem fűződött, esetleg reményteli gondolatcsere, netán bíztató bugyidiving okán, azokkal azért megpróbáltam beetető-látszólag tartalmas diskurzus folytatni.
Őszintén nemtom, hogy mért nem hagylak békén. ÉS kérlek ne vedd magadra. Én sem veszem, hogy sosem kezdeményezel semmiféle üzenetváltást. Köszönöm az idődet. Leszarom a nyafogást. Tényleg köszönöm.
New válaszoltál: hiszel abban, hogy a férfinek kell bevennie az úgy alakult pinavárat?
Sok-sok kérdés. Ha nem érdekelne, nem fárasztanám magunkat.
Kontroll Csoportot hallgatok. Aztán ki a fasz érdekel ez rajtam kívül?
Elmegyek én is a picsába. Felőlem hívják Londonnak.
